Szerdán kezdődik a 70 éves FUEN tisztújító kongresszusa Szlovákiában

- Sajtóközlemény

Pozsonyban és Dunaszerdahelyen ünnepli fennállásának 70. évfordulóját az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója szerdán, június 12-én kezdődő kongresszusán. A rendezvényen a nemzetközi szervezet korábbi elnökei és jelenlegi elnöke, Vincze Loránt értékelik az elmúlt hetven év megvalósításait, illetve megszabják a következő évek irányvonalát. Az idei kongresszuson osztják ki először a FUEN díjat, amelyet a béke, a nemzeti kisebbségek védelme és az európai kisebbségi és nyelvi közösségek együttélése terén végzett kiemelkedő tevékenységért ítélnek oda.

A kongresszus fókuszában a szlovákiai és az ukrajnai kisebbségi helyzet áll, ugyanakkor a szervezet új vezetőséget is választ.

A FUEN Kongresszus házigazdája a Magyar Közösség Pártja és a Szlovákiai Német Egyesület.

További információk és teljes program a kongresszus honlapján (https://congress2019.fuen.org).


{$keyTopicsTitle}

  • Politikai részvétel
  • Alapjogok
  • Nyelvi sokszínűség
  • Szolidaritás a romákkal
  • Európai polgári kezdeményezés
  • Európai Hálózat
  • Az Európai Kisebbségek Fóruma / Európai Kisebbségek Háza

Flickr

További képek