Vincze Loránt: A Vajdaság is legyen része a kisebbségi régiók európai együttműködésének

- Sajtóközlemény

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács Anyanyelvtudat és joggyakorlat című jog- és fordítástudományi tanácskozásán vett részt Szabadkán Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. A kisebbségek hivatalos anyanyelvhasználatáról pénteken és szombaton tartott értekezleten Vincze Loránt az anyanyelv ápolásáról és az igényes szaknyelv megteremtéséről beszélt, bemutatta a FUEN történetét és munkáját, valamint összehasonlította az európai kisebbségvédelmi modelleket.

Vincze Loránt szerint a FUEN a Kárpát-medencei magyarságnak is jó együttműködési alapot jelent, hiszen minden határon túli magyar szervezet képviselteti magát az ernyőszervezetben, ezáltal pedig nemzetpolitikai célt követnek, hiszen képesek a többi európai kisebbséggel közösen, európai keretben megjeleníteni sajátos ügyeiket. Az elnöke hangsúlyozta, hogy a FUEN az európai kisebbségvédelem közös nevezőjét teremtette meg.

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bemutatását követően Vincze Loránt elmondta:"A kisebbségi jogok képviselete mellett a mi érdekünk az, hogy nőjön a régiók szerepe és ereje, a regionális együttműködés. Célunk, hogy megteremtsük meg a kisebbségbarát régiók fórumát.” A FUEN elnöke szerint az előkészítés alatt álló együttműködés egyik eleme a Vajdaság lehetne, a maga sokszínűségével és soknyelvűségével, a nehézségek ellenére jól együttműködő nemzeti közösségek révén.

Vincze Loránt ezt a gondolatot erősítette meg a Hajnal Jenővel, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével, Ceglédi Rudolffal, Zenta polgármesterével, a Vajdasági Magyar szövetség alelnökkel és Deli Andor vajdasági európai parlamenti képviselővel folyatott megbeszélésein. 

Szabadkán Vincze Loránt ellátogatott a Német Házba, ahol Rudolf Weissal, a Német Népi Szövetség elnökével és Kristian Letner alelnökkel találkozott. A dunai svábokat egyesítő ernyőszervezet nyitott valamennyi német kötődésű szervezet iránt és elkötelezett a vajdasági nemzeti közösségek együttműködése mellett.

A Német Népi Szövetség a FUEN társult tagja, az AGDM, a német szervezeteket egyesítő munkacsoport tagja, a VMSZ-nek pedig megfigyelői státusa van a szervezetben.


{$keyTopicsTitle}

  • Politikai részvétel
  • Alapjogok
  • Nyelvi sokszínűség
  • Szolidaritás a romákkal
  • Európai polgári kezdeményezés
  • Európai Hálózat
  • Az Európai Kisebbségek Fóruma / Európai Kisebbségek Háza

Flickr

További képek