Egyhangú határozatot fogadott el az Országgyűlés a Minority SafePack támogatásáról

- Sajtóközlemény

A magyar Országgyűlés kedden délben egyhangú, támogató határozatban üdvözölte a FUEN polgári bizottsága által az Európai Bizottsághoz benyújtott Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, amelynek célja az európai őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme, Európa nyelvi és kulturális sokféleségének megőrzésére vonatkozó uniós jogszabályi háttér megalkotása. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Vincze Loránt, a FUEN elnöke üdvözölte a döntést.

A magyar Országgyűlés kedden elfogadott határozata annak üzenete, hogy a magyar állam, a magyarországi politikai pártok nemzeti ügyként, pártok felett álló stratégiai kérdésként tekintenek a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Emlékeztetett: Magyarország már a kezdetektől fogva a kezdeményezők partnere, a mai országgyűlési döntés pedig ennek a támogatásnak a megerősítésére, megújítására szolgál. „Magyarország feladatának és felelősségének tekinti azt, hogy élen járjon az európai polgári kezdeményezés támogatásában. Ma újra azt mondjuk közösen: nem akarunk kevesebbet a határon túl élő magyaroknak, mint azt az egyenlő bánásmódot, amely megilleti őket országuk többségi tagjaival, kontinensük más népeivel” – nyomatékosított.

 

Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek helyzetének rendezése tekintetében: míg a boldogabbik Nyugat-Európában a kisebbségi kérdést megoldották, a volt kommunista országokban – így Romániában – nem. Az RMDSZ elnöke úgy véli, az Európai Unió reformjának idején a kelet-európai őshonos kisebbségeknek is növelniük kell befolyásukat azért, hogy helyzetük rendezése uniós feladat is legyen, ne csak tagállami hatáskör. „A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés tehát erős eszköz a kezünkben. 2018-ban történelmi alkalom nyílik arra, hogy olyan európai törvényt kezdeményezzünk, amely bennünket, határon túl élő magyarokat is véd. Magyarországi barátainkat is arra kérjük, ehhez a sikerhez aláírásukkal is járuljanak hozzá” – tette hozzá Kelemen Hunor.

 

A magyarországi nemzetiségek és a határon túli magyar közösségek, de velük együtt az európai őshonos kisebbségek is számíthatnak Magyarország támogatására. A magyarországi nemzetiségek egyhangú javaslata áll mögötte, és a magyar parlament valamennyi pártja megszavazta. Sajnos, kevés olyan állam van Európában, ahol a nemzeti közösségek ügyét a kisebbségek és a többség egyformán fontosnak érzi és támogatja. Mostanra nyilvánvaló, hogy a Minority SafePack kezdeményezés a következő évtizedekre meghatározza az európai kisebbségvédelem irányát. Az európai kisebbségi közösségek előre menekülnek, maguk készítenek törvényjavaslatot, bíznak abban, hogy közös erőfeszítéssel, a többségi társadalmak egy részének támogatásával sikerre viszik tervüket” – nyilatkozta Vincze Loránt. A FUEN elnöke hozzátette: reméli, hogy a nemzetpolitikai ügynek számító Minority SafePack – Európai védelmet jogainknak! kezdeményezést a magyar állampolgárok nagy számban fogják aláírni.

 

A Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága által beterjesztett határozat kinyilvánítja: az Országgyűlés védendő alapvető értéknek tekinti az őshonos nemzetiségek létét és fennmaradását, az általuk létrehozott sajátos nyelvi és kulturális gazdagságot, továbbá egyetért azzal a törekvéssel, hogy az őshonos nemzeti közösségek a jövőben is szülőföldjükön boldogulhassanak. Az Országgyűlés „bátorítja a hazai magyar és a nemzetiségekhez tartozó polgárokat, a külhoni magyar nemzetrészek tagjait, hogy aláírásukkal támogassák a Minority SafePack polgári kezdeményezést”, valamint reményét fejezi ki, hogy az aláírásgyűjtés feltételeinek teljesítését követően az Európai Bizottság támogatni fogja a kezdeményezők jogalkotási programjának megvalósítását.


{$keyTopicsTitle}

  • Politikai részvétel
  • Alapjogok
  • Nyelvi sokszínűség
  • Szolidaritás a romákkal
  • Európai polgári kezdeményezés
  • Európai Hálózat
  • Az Európai Kisebbségek Fóruma / Európai Kisebbségek Háza

Flickr

További képek