Több mint 640 ezer, a Minority SafePacket támogató aláírást iktattak Magyarországon

- Sajtóközlemény

Pénteken, április 20-án adták át Budapesten a Nemzeti Választási Irodának a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés, a Minority SafePack támogatására Magyarországon összegyűjtött aláírásokat. Az ünnepélyes átadáson a FUEN elnöksége, a magyarországi nemzetiségek, illetve a határon túli magyar szervezetek képviselői is részt vettek. 

„Magyarország ebben az ügyben mindvégig kiállt mellettünk és támogatta kezdeményezésünket, így vált lehetségessé több mint 640 ezer aláírás összegyűjtése. Köszönöm mindenkinek, aki támogatta az őshonos közösségek, és ezen belül a magyar közösségek ügyét” – mondta el az átadást követően Vincze Loránt. A FUEN elnöke hozzátette: az európai polgári kezdeményezést 1 320 000 európai állampolgár támogatta, és ez azt jelenti, hogy az őshonos kisebbségek ügyét már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Elmondta: ezután is számítanak a nemzeti kormányok és parlamentek, különösen a magyar kormány támogatására.

„Magyarország össznemzeti ügyként kezelte a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés aláírásgyűjtését. Április 3-ig Magyarországon 643 791 aláírás gyűlt össze, ebből 385 623 érkezett papíron, 258 168 elektronikus formában. Ebben a páratlan összefogásban részt vettek az egyházak, az önkormányzatok, az egyetemisták, a parlamenti frakcióval rendelkező pártok, a fővárostól a legkisebb településekig nagyon sok jóérzésű ember állt a kezdeményezés mellé” – mondta el Csáky Csongor, a magyarországi aláírásgyűjtést koordináló Rákóczi Szövetség főtitkára.
 
A nemzeti hatóságoknak három hónap áll rendelkezésére az aláírások hitelességének ellenőrzésére, ezt követően az Európai Bizottság elé kerül az őshonos kisebbségek számára uniós védelmet és támogatást kérő kezdeményezés.


{$keyTopicsTitle}

  • Politikai részvétel
  • Alapjogok
  • Nyelvi sokszínűség
  • Szolidaritás a romákkal
  • Európai polgári kezdeményezés
  • Európai Hálózat
  • Az Európai Kisebbségek Fóruma / Európai Kisebbségek Háza

Flickr

További képek