A FUEN története
A FUEN 1949. november 20-án alakult Párizsban, Palais de Chaillot-ban.
Az első években ez a fiatal, páneurópai szervezetet a regionalizmusért küzdő szervezetek uralták. Nyugat-Európa-szerte szimbolikusan bontották le a határállomásokat. A nemzeti-szocializmus útjára tévedő államok bukásával Európának egy merőben új berendezkedésre volt szüksége. A válasz Európa régióinak megerősítésében rejlett.
Az első Nemzetiségek Kongresszusán mintegy 200 küldött vett részt. A résztvevők magukhoz közelállónak érezték a szintén 1949-ben alakult Európa Tanács életrehívó eszméit.
Nagyon hamar világossá vált azonban, hogy a regionalizáció híveinek, valamint a nemzeti és nyelvi kisebbségek képviselőinek érdekei eltérőek, céljaik különbözőek. A későbbiekben a FUEN az őshonos nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok európai ernyőszervezeteként működött tovább.
A FUEN hosszú évekig a nyugat-európai tagszervezetek által dominált ernyőszervezetként létezett, amelynek csak rendkívül ritkán volt kapcsolata Közép- és Kelet-Európával.
Az 1989-1990-es történelmi fordulatokat követően ez azonban egyszerre megváltozott. A Közép- és Kelet-Európai nemzeti kisebbségeknek megnyílt a lehetőségük arra, hogy érdekképviseleti szervezeteket alapítsanak és jogaikat követeljék. Ezekben az években a FUEN számos új tagszervezettel gyarapodott és egy valódi páneurópai ernyőszervezetté fejlődött.
A kilencvenes évek elején a FUEN erőteljesen támogatta egy fenntartható és átfogó európai kisebbségvédelmi rendszer létrejöttét Európában, pl. a FUEN Cottbus-i Nyilatkozata, amely jelentősen befolyásolta az Európa Tanács erre vonatkozó, jelenleg is hatályos jogi dokumentumait; a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt (Kisebbségi Keretegyezmény), valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját.
A több mint 60 éve, évi rendszerességgel megtartott kongresszusok a FUEN életének fő eseményei. Időközben hozzáadódnak a német és a szláv kisebbségek munkacsoportjainak találkozói. Ezeken kívül az Európai Unió által finanszírozott Nyelvi Sokszínűségi Hálózat, a Párbeszéd fórum az Európai Parlamenttel és az Európai kisebbségek labdarúgó bajnoksága szintén fontos eseményei az európai őshonos kisebbségek legnagyobb ernyőszervezete, a FUEN éves programjának.
2006-ban a FUEN egyhangúan elfogadta az Európai őshonos nemzeti kisebbségek Chartáját. Ez máig a FUEN legfontosabb dokumentuma, amelyben 13 nemzeti kisebbségi alapjog van felsorolva.
2009-ben a FUEN fennállásának hatvanadik évfordulóját az Európai Parlamentben és a Régiók Bizottságában is megünnepelték.
Hans Heinrich Hansen ünnepi felszólalása 2009-ben. A FUEN 60 éve (angol nyelven)
Friedrik Paulsen ünnepi felszólalása 1989-ben. A FUEN 40 éve (német nyelven)
Jubileumi kiadvány - A FUEN 60 éve (angol nyelven)
1999-ben a FUEN 50. éves fennállásának alkalmából Jørgen Kühl történész közzétette a FUEN történetéről szóló tanulmányát. Ez a kiadvány megtalálható a FUEN titkárságán