Európai polgári kezdeményezés

NEM VAGY EGYEDÜL: EGYMILLIÓ ALÁÍRÁS EURÓPA SOKFÉLESÉGÉÉRT

Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. 

Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió.

Az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) tagjai megkezdték az európai polgári kezdeményezést előkészítését. A projekt az utóbbi évtizedek legfontosabb európai kisebbségi összefogásának eredménye. 

A kezdeményezés előkészítésén 2011 óta dolgozik a FUEN, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Kisebbségek Ifjúsági szervezetének tagjaiból álló munkacsoport.

Kezdeményezésünket a polgári érdekérvényesítésnek az Európai Unió Lisszaboni Szerződésében megfogalmazott új jogi eszközére alapozzuk. Egy éven belül egymillió aláírást fogunk összegyűjteni, így az Európai Uniónak aktívan be kell kapcsolódnioa az európai kisebbségek részvételének javításába, illetve a regionális vagy kisebbségi nyelvekről szóló párbeszédbe.

A kezdeményezést benyújtó polgári bizottság tagjai: 

Hans Heinrich Hansen elnök, FUEN, dániai német kisebbség, a bizottság megbízottja

Kelemen Hunor elnök, Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a bizottság helyettes megbízottja

Luis Durnwalder kormányzó, Dél-Tirol, olaszországi német kisebbség

Karl-Heinz Lambertz miniszterelnök, belgiumi német ajkú közösség 

Anke Spoorendonk miniszter, Schleswig-Holstein németországi tartomány, dán kisebbség

Valentin Inzko, az ENSZ Bosznia-Hercegovina-i magas rangú képviselő, a karintiai Szlovén Nemzeti Tanács elnöke

Jannewietske de Vries miniszter, a hollandiai Frízföld tartomány minisztere,

Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésünket szakértők hozzájárulásával dolgoztuk ki. A csomag az európai nemzeti kisebbségek illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelmét és népszerűsítését célzó intézkedéseket és jogszabályokat tartalmaz.

Az eszköz az Európai Unióra vonatkozó jogalkotást céloz. Ennek ellenére Európa teljes területén kampányt folytatunk a szolidaritásra épülő kisebbségi rendszer érdekében, illetve azért, hogy az aláírásgyűjtés folyamatába az európai államok minden polgára bekapcsolódhasson.

MINORITY SAFEPACK INITIATIVE
MINORITY SAFEPACK video 
MINORITY SAFEPACK szórólap
REJECTION

 

 


{$keyTopicsTitle}

  • Politikai részvétel
  • Alapjogok
  • Nyelvi sokszínűség
  • Szolidaritás a romákkal
  • Európai polgári kezdeményezés
  • Európai Hálózat
  • Az Európai Kisebbségek Fóruma / Európai Kisebbségek Háza

Flickr

További képek