Szolidaritás a romákkal

Szolidaritás a romákkal

 Az Európai Unió tagállamaiban élő 10-12 millió roma származású polgár kontinensünk egyik leginkább marginalizálódott csoportja. Sokan közülük embertelen körülmények között élnek.

A romák helyzete volt a FUEN 2011-es kongresszusának fő témája. Itt fogadták el az ún. Kismartoni Nyilatkozat - Szolidaritás a romákkal című dokumentumot. A nyilatkozatban a FUEN és tagszervezetei elkötelezték magukat, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel, lehetőségeik szerint hozzájárulnak az európai kisebbségi kérdés e nagy kihívásának megoldásához.

A Kismartoni Nyilatkozat alapján egy nagyszabású, európai léptékű projektet dolgoztunk ki, az őshonos nemzeti kisebbségek érdekvédelme során szerzett tapasztalatokat pedig az európai romakérdés megoldásában kívánjuk kamatoztatni. 

Ez a program a Hermann Niermann Alapítvány, a Robert Bosch Alapítvány és Magyarország Kormányának támogatásával működik.

A kisebbségek közötti szolidaritásnak azonban nem csupán a roma lakosság szempontjából van jelentősége. Ez a szolidaritás valójában az összes többi kisebbség helyzetét is erősíti, mivel valós megoldások születnek fennálló problémás helyzetekre, ezáltal nagymértékben javul a kisebbség többség általi percepciója. Egy dolog azonban mindenképpen világossá válik; a kisebbségek léte valódi hozzáadott értéket jelent a társadalom egésze számára!

Szolidaritás a romákkal


{$keyTopicsTitle}

  • Politikai részvétel
  • Alapjogok
  • Nyelvi sokszínűség
  • Szolidaritás a romákkal
  • Európai polgári kezdeményezés
  • Európai Hálózat
  • Az Európai Kisebbségek Fóruma / Európai Kisebbségek Háza

Flickr

További képek