Vincze Loránt: az Európai Bizottság meggyőzésének az eszköze a Minority SafePack

- Пресс-релиз

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés jelenlegi állásáról tájékoztatta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát pénteken Vincze Loránt. A FUEN elnöke emlékeztetett: kevesebb mint két hónap van az aláírásgyűjtés befejezéséig, és még közel 400 ezer támogatóra van szüksége a kezdeményezésnek. Röviden ismertette az eddigi munka eredményeit, illetve a kampány hátralévő időszakának tervét, ugyanakkor felkérte a kezdeményezést támogató magyarországi pártokat, hogy „álljanak be az aláírásgyűjtés mögé, kérjék a magyar állampolgárok támogatását a határon túli magyar közösségek ügyének képviseletére”.

 

A közelmúltban elfogadott európai jelentésekből kiindulva a FUEN elnöke úgy vélekedett, kedvező időszakban van az európai kisebbségvédelem. „Magyar Anna jelentése az Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusán, Hoffman Rózsa jelentése az Európa Tanácsban, a Csáky Pál nevével fémjelzett határozat az Európai Parlamentben, amelyet a héten fogadtak el, mind-mind egymást erősítő kezdeményezések és eredmények. Az áttörő lépés viszont az lesz, amikor az Európai Bizottságot sikerül meggyőzni a kisebbségvédelem fontosságáról, ennek az eszköze pedig a Minority SafePack kezdeményezés” – hívta fel a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma résztvevőinek figyelmét a polgári kezdeményezés fontosságára Vincze Loránt.


{$keyTopicsTitle}

  • политической жизни
  • Основные права
  • языковое разнообразие
  • Солидарность с рома/цыганами
  • Европейская гражданская инициатива
  • Eвропейская сеть
  • Форума европейских меньшинств / Дома европейских меньшинств

Flickr

Больше фотографий на Фликре